Rontás - Átok

Rontáslevétel - Átoklevétel

A Rontás vagy átok az egyik legveszélyesebb fekete mágián keresztül kiváltott hatás ami érheti az embert. Az emberi rosszindulat és ártani akarás egy nagyon veszélyes manifesztálódása ez ami a kissebb panaszoktól kezdve nagyon súlyos, akár az egészséget vagy akár az adott személy életét is direkt módon  veszélyezteti. Minden évben sok ember veszíti el az életét a mágia ezen kegyetlen formája miatt.

Mindezen okok miatt nagyon fontos hogy a lehető leghamarabb megszabaduljunk a rontás bármilyen formájától.

A Rontáslevételt csak hozzáértő szakember végezheti el mert a nem megfelelően elvégzett Rontáslevétel veszélyes következményekkel járhat.

Egy kis történeti áttekintés:  A beszédformula, amellyel a beszélő valakinek, valaminek vagy saját magának rosszat kíván (az utóbbi akkor fordul elő, ha egy kijelentés igazát akarják bizonyítani: ha nem mond igazat, bűnhődjék meg az önátok által), tehát negatív, rontó célú; b) valamilyen rossz lény, pl. gonosz szellem elküldése hagyományosan e célra szolgáló szöveggel, tehát tulajdonképpen pozitív jelleggel, tisztító célzattal. – Eredetileg a mágia egyik eszköze; a kimondott szó erejébe vetett hiten alapul; kimondása magában hordja teljesülését. Kezdetei rokonok a pozitív kívánságot tartalmazó áldással, valamint a ráolvasással. Az európai és közel-keleti történeti adatok (asszír, etruszk, zsidó, görög, bizánci, germán stb.) és a természeti népek anyagának tanúsága szerint mindenütt fellelhető, ahol bármiféle gonosz szellem létezésében, ill. a kimondott szó mágikus hatásában hittek. A hivatalos vallásokban is használatosak valamilyen istenség nevében, vagy rá való hivatkozással mondva a gonosz ellen irányuló szöveget. Jó példa erre az Ószövetség és Újszövetség gazdag átokanyaga, de pl. Dionüszosz papjai és általában mindenfajta arra hivatott egyházi személy használhatta a vallás szentesítette az átkot. A keresztény Európában folyamatosan nyomon követhető a mai napig. A középkorban a démonűzés a r. k. egyházi rítus része volt; a középkori egyháznak az emberi élet minden területére (ember, állat, ház, udvar, mező, istálló megtisztítása, betegség, ördög, boszorkány stb. elküldése) kiterjedő gazdagexorcizmus-készlete volt kimódolt rítussal, amely azonban egyre szűkebb területre korlátozódott; legtovább a barátok gyakorlatában élt (pl. gyöngyösi és pozsonyi ferences kolostor kéziratos exorcizmus-gyűjteményei a 17. sz.-ból). – A magyar (és európai) parasztság kezén használatos átkok részint profán tartalmúak, a kimondott szó hatását közvetlenül, magasabb rendű lényre való hivatkozás nélkül alkalmazzák, sokszor őrizve régi hittartalmakat a hagyományos formákban; részint az egyházi átokszövegek laicizálódott, átalakított, más szövegösszefüggésekbe beépített töredékei. Vagy használatukban jártas specialisták  kezén levő, vagy mindenki által ismert és használt szövegek. A gonoszűző, rontáselhárító  népi szövegek és az említett egyházi szövegek közt funkcióban nincs lényeges különbség, a használt átkok gyakran szövegileg is rokonok, míg a rontó szándékkal mondott átoknak inkább csak népi gyakorlata van. – A magyar hitvilágban elterjedt az átok hatásába vetett hit (átok teljesül; baj esetén hihetik, hogy az illetőt megátkozták; ahol megátkoztak valakit, időnként tűz lángol fel; aki megátkoz valakit, betegséget kaphat; az átok helyet keres, arra száll, aki „érdemes” rá; az átok visszafordulhat kimondójára; „ne átkozz, mert az átok helyet keres”); de rontó szándékú átokszöveg ehhez képest kevés ismert , bár történeti adatok  tanúsága szerint a múlt gazdagabb lehetett e vonatkozásban. Egyes kutatók bizonyos történeti adatok alapján a múltban énekelt „rontóigéket” tételeznek fel. – A ráolvasásszövegek jelentős része tartalmaz átkot. E szövegek nagyrészt gyógyító célzatúak, a bennük foglalt átok a betegség ellen irányul, a betegséget küldi ki az emberből stb. Kisebb számban ismertek a magyar parasztság kezén az egyházi gyakorlatból eredő, ördögöt, boszorkányt, lidércet és egyéb rosszat elküldő, elátkozó, tisztító célzatú szövegek. Az általánosan elterjedt, indulatos beszédhelyzetben használt szitkozódások (pl. „csúz egye le az orrod hegyét”; „hogy a nyüvek kezdjenek ki”; „hogy a tályog essen beléd”; „hogy a franc rágja ki”) formailag is, tartalmilag is átoknak tekinthetők, amellett szövegükben őrizhetnek régi (pl. betegségelképzelésekre vonatkozó) hitmaradványokat, de funkciójukat tekintve nem átkok, hanem csak sztereotip szövegformulák. Ma is elevenen élnek, régiek mintájára spontán módon újak is keletkeznek. Több népköltészeti műfajban (mese, monda, dal, ballada) jelennek meg átokformulák, általában az illető műfajra jellemző, sajátos formában. 

További információ  feltöltés alatt!